
Paul Stanley óva intette a KISS rajongókat attól, hogy arra számítsanak, hogy a búcsúturné folytatódni fog a közeljövőben és valószínűsíti, hogy új zenekara, a Soul Station hamarabb útnak indul majd.
Még ha a koronavírus miatti korlátozásokat az elkövetkező hónapokban fel is oldják, Stanley a “107.7 The Bone” rádió „Lamont & Tonelli” című műsorában elmondta, hogy nem gondolná, hogy a nagyszabású műsorok a közeljövőben folytatódhatnak.
“Azt mondanám, hogy az arénákban és stadionokban megrendezett rock koncertek elhamarkodottak és aki úgy gondolja, hogy hamarosan nagy koncertre megy, az csak vágyálom” – mondta. “A The End Of The Road turné akkor folytatódik, amikor biztonságossá válik, és amikor a jogi korlátozásokat feloldják.”
A KISS majdnem pontosan egy évvel ezelőtt halsztotta el utolsó turnéját, mivel világossá vált a világjárvány mértéke. Legutóbbi fellépésük egy szilveszteri nagy koncert volt Dubajban, amelyet élőben közvetítettek és rekordokat döntöttek a pirotechnikai eszközök használatával. Visszaemlékezve a koncertre így nyilatkozott: „Néhány lángszórótól, amelyet használtunk, olyan volt, mintha kemence lett volna a színpadon. Biztos vagyok benne, hogy ha lettek volna űrhajósok az űrállomáson, azt mondták volna: “Jaj!”
A KISS eredetileg 2020. július 15-én jött volna Budapestre, de a koncert épp úgy, mint a többi dátum is halasztásra került, így az utolsó tervek szerint 2021.július 16-án látogatnak hazánkba.
More Stories
45 éves a Destroyer
Hivatalosan is lemondta a KISS a nyári európai koncertjeit.
Elhunyt Bob Kulick